Németh László életműve elsősorban erkölcsi értéke és hagyománya a magyar kultúrának. A több műfajú és példátlanul termékeny életmű nyelvileg legkiemeltebb és legmegformáltabb alkotása: az író szépirodalmi munkássága.
Kortársainknak és a ma fiatalságának komoly elmélyülésre módot adó olvasmánynak tartjuk Németh László regényeit, novelláit és verses drámáit. Ezek a munkák szinte minden esetben megelőzik a későbbi összegző tanulmányokat.
Novelláiról ő maga írja: "Írói pályámon – s ezen át életemben – mégis a végzet szerepét játszotta; egy novella volt a sorsjegy, amelyen nevemet az íróvá avató húzáson kihúzták." A Sámson című verses drámáját 1945 tavaszán kezdi el írni, ismét végzetfordító pillanat: "Az új korszak elején mindjárt olyan munka áll, mely, bár csak a csoda őrizte meg, nemcsak legjobb drámáim közé számít, de bizonyos fokig jelképe is lehet annak, ami következett."
S az író regényei is szimbolikus helyzetekben szimbolikus alakokat vetítenek elénk. Az Emberi színjáték című első regényének hatásáról maga Németh László írja: "E korszak írásai közül a legmaradandóbb nyomot egy csomó olvasó szívében mégsem (…) a tanulmányok hagyták, hanem egy szépirodalmi munka." Úgy tűnik, nem a tanulmányaiban, hanem saját felismerése szerint is a regényeiben tárja fel legfőbb lelki kérdéseit. Még mindig az Emberi színjátékról írja: "A regény tulajdonképpen ironikus műnek indult: azt akartam megmutatni, micsoda testi-lelki fogyatkozások lappanghatnak a szentség mögött (…) s bár szentről szólt, kihagyta az Istent s a kegyelmet; azt mutatta meg, amit több késői művem (regényben az Égető Eszter, Irgalom, drámában a Nagy család), hogy a vallást tápláló lelkierők mint építhetnek föl a vallás hiedelmei nélkül a régi szentekével versenyző életet."
Nem kell magyaráznunk, hogy a mai szekularizált és értékválságos korszakban mit jelenthet a fenti írói üzenet hiteles megszólaltatása nemcsak a magyar, de fordítások által a világkultúrában is. Németh László válságokat átélő lelki alkata a válságok legyőzéséhez nyújthat gyógyírt másoknak, olvasóinknak s a jövő fiataljainak.
A Németh László szépirodalmi munkáinak életműsorozatát az Irgalom című, késeibbnek mondható regénnyel kívánjuk indítani. Hogy miért ezzel kezdjük? Négy nagyregénye közül éppen az Irgalom nőalakja etikusan és esztétikailag a legtisztábban megformált: "a négy nőszobor közül Medici-kápolnám leghajnalibb alakja".
Az 1957-ben megkezdett Égető Eszter magától értetődően szintén egy korszakot értékel és zár le. Soha még nemzeti író ilyen, szinte tudatos egységben nem dolgozta fel a rászabott történelem tragikus pillanatait halványan pislákoló reményeit. Tudatosságnak, írói készségnek, esztétikai biztonságnak ez a "Németh László-i" összetétele könyvsorozatunk megjelente-tésével ismét az egyetemes szépirodalmi alkotásmódnak is példája lehet.
Kötelességünk Németh László szellemi eklézsiájába újra belépnünk, és életműve reneszánszát előszítenünk.
