Ott valahol; Bajóton, Péliföldszentkereszten, Bánk bán mesebeli vára alatt, fölött, körött, mellett. Előtt, mögött…

Legalábbis azt állítják a jó bajótiak – itt a Gerecse völgyében, Esztergom vármegyében –. Bánk bán az övék! Bánk bán vára valahol Pél földjén, Szentkereszttől valamivel tovább az Úrisápként emlegetett Őrisáp felé; más megoldás szerint pedig maga a bajóti templomdomb adott volna helyet Bánk urunk báni várának.
A szentkereszti szalézi kolostorból nekivágva a rengetegnek hamar odaérsz az itteni Szentkút forrásához; mellette a mi iratosi-radnai Lordosi Máriánk barlangja, a kegytemplom alatti, zsilippel duzzasztott tóba szaladó patakmeder fölött valami emlékmű: Hősök sírja.

ITT VÁRJA A SEREGEK URÁNAK ÍTÉLETÉT
HÉT HŐSI HALÁLT HALT MAGYAR HONVÉD.
1945.
+
HARCUNK VÉRES RÖGEIN
ÚJ ÖRÖM FAKADJON
BOLDOGASSZONY MOSOLYÁTÓL
MINDEN MAGYAR ARCON!

Kis fakerítés, a tömegsíron fakereszt, élő és művirág, a sírkőtető feszületén háromszínű nemzeti szalag.
Ha tovább mennél az országos kék séta-úton, Öregkőhöz jutnál; vinne, ha mennél.
Szentkút forrása mellett másik víznyerő hely is: Lordosi Mária előtt még egy jéghideg vízzel áldott kút.
Ezt a barlangot a Szent Szűz iránti hálából (1937-ben) Dr. Schmidt Sándor M. Kir. bányászati főtanácsos, dorogi bányaigazgató építette újjá bányász társadalmának áldozatos kézségével.
Hogyne, akkortájt keresztény-keresztyén volt a bányásznép is; Istenben bízó; míg ki nem verték belőle.
A rendház ifjúsági fogadója (az egykori szerzetesi főiskola) fölötti káprázatos Kálváriát is dr. Schmidt és bányászai építették.
A Lordosi Szűz Lourdes-i szobra a kecskeméti hívek adománya.
Kolostor- és rendházkörnyék-néző utunkon az Öregkőnek véve az irányt: rengeteg erdő, Gerecse-domboldal őszelői szántója, kiszáradt legelője; Szentkúton túl Furdalos dombjának szántója kerítve, föltúrva, a Magyalos mellett baktatva jutván rengeteg erdőbe, Öregkő alá. Útban az elkerített fél hegy – utóbb tudjuk meg: a helybéliek kolónia-építésre gyanakodnak –, s az Öregkő sziklafalában megbúvó ősember-búvóhely barlangok (Öregkű Jankovich-lika) után
vissza… Kicsit a falu felé tartva – váratlan – házak, hangok, pincék lepnek meg: Bajót Szőlőhegye.
– Koloniát hoznak ide; ki tudja, kiféléket.
Nyilván olyanokat, akiknek térkép sem e táj, csak belakni, elvenni, maguk képére alakítani való hely. Még hogy alkalmazkodni a helyhez, Gerecséhez, Esztergom vármegyéhez... Ki tudja, Magyarországhoz-e…?
Szőlőhegy.
Előtte való pillanatban – miután láthattad, Pél földjének Szentkereszt-kegyhely rendháza környékén a valahai falunak, egyházi uradalomnak, későbbi korcsmának semmi nyoma – üzlet, csapszék híján (úgy veheted) ezt a hetet végre mindenféle szesz nélkül, pusztán szentkúti vízen élve töltheted el. Végre! Valahára. Nincs más, szigorú böjt.
– Rád fér.
Rám igen.
Erre az első pincéből nem rád köszön a gazda? S hamar le is ültet, kezedbe poharat nyom, az ibrikbe szőlő vérpiros szeszes leve.
Pista bácsi bajóti bikavérje – bajóti szőlőhegyi mindenféle kékszőlőkből összeérő piros bora – (cvejgel, oportó, fösteni meg otelló) eltéríti vándorunk a szent elhatározás végrehajtásától: borra bor, ha úgy adja a Jó Isten.
– Ez a fogadalmad sem tartott sokáig!
Nyilván oka van annak, ha az ember fia elé az Ég – az Égek Ura – borostömlőt állít.
– Vagy 77 magyar katona, ott akarta megadni magát. Az oroszok dobálták közéjük a kézigránátot, lőtték őket. Néhányan maradtak csak élve – tudod meg a falu alkalmi szószólójától, tudomásuk szerint kiket rejt a Szentkúti Hősi Temető.
Alattunk, vissza Szentkútnak a vetetlen, kaszálatlan Magyalos. (Távolban a Gerecse-háton a tv-torony.)
– Valamikor itt volt a földünk. Apám minden reggel felült a kocsira, irány szántani, vetni. Amikor tehette, vitt bennünket magával. Most a kárpótláskor nem mentünk el az árverésre, nem kellett a föld senkinek! 17.000 aranykoronánk volt, 15.000-ért adtam el! Jól, az 1.000-et érő aranykoronát 800-ért, amikor átlag 600-at adtak érte. Pár választási malacot, meg 5.000 forintot kaptam, ma a malac darabja 10.000. Tízezerért vettem a fiamnak szőlőt itt a hegyen.
Nekik nem kellett Magyalos, a kolónia-tervezőnek annál inkább a fél hegy.
A pincesor fölött, pincefalu derekán, szétszórt boros házak közt félútban, a Szőlőhegyen mi más: Képesfa! Itt is jó népek lakják a tájat.
Haza nekik is.
– Bánk bán vára? Berinvár, Szentkereszt mellett, ahol vállalkozó épít nyugdíjas-házat. Amerre jöttek, végig kerítés a hegyoldalban Szentkútnak: kolóniát akar.
Hogyne, „lakópark”-ot.
A könyv Beránvárról tud, s hogy az őskori földvárra húzott palánkvárnak nyoma sincs már.
Berintől Berényig, Péltől Pélyig: már megint – mintha – (teljességgel) odahaza lennél (Aradtól, meg Békéstől Esztergomig s vissza).
– Berinvár? Öreganyám mesélte, hogy éjszaka előbújnak a királykisasszonyok! Bánk bán lányai. Az ő birtoka volt, fiatal koromban még látszódott a vár, ma már semmi.
„Szent hely a Szentkereszt tövében” – hallod az esti szentbeszédben; szent hely, mint Kisiratos, szintén a Szent Kereszt tövében. Ki-ki a maga körösztjével, körösztje alatt, köröszt által.


Vittek bennünket, mint a zsidókat! 1944. december 26-án a nyilas hungarista csapat 52 leventét vitt el. A ’28-, ’29-, ’30-beli fiúkat. Volt, akinek három fiát vitték el! Apjuk Komáromig kísérte őket, ott bevagoníroztak, Németországba vittek bennünket. (Regéli szőlőhegyi gazdánk s ki nem fogy a történetből.)
(Bor befele, titok kifele?… S nem a másik, miszerint Bor bé, ész ki. S való, valami igazság csak lehet e borban!)
Ez a három hazajött.
Három helybeli nyilas volt, a többi hungarista, katona, aki fölesküdött Szálasira. Amikor hazajöttünk, kaptak volna; az egyiknek az apja is nyilas volt. A többi legény fogott le bennünket, hagyjuk, mit csináljunk egy 60 éves emberrel?… Késõbb az apósom lett.
Németország, Lübeck, majdnem a holland határnál, lifttel vittük föl a repülőbe való bombát. Aztán Reinberg, a világ legnagyobb tábora volt, A-tól Z-ig, meg 1-től 15-ig táborok. Belgiumból egy év fogság után jöttem haza.
Reinbergben ástunk magunknak egy lyukat, ki-ki abban lakott. A szögesdrót mögött mint az állatok, összebújtunk. Latrina a tábor szélén volt, gödrök fölé ülhettünk. Mindenki középre húzódott a bűz elől; a tábor sarkaiban néger, félvér katonák. Néhány német SS-tiszt feszített, rangjelzését sem vette le, túl büszke volt magára. Addig feszítettek az őrök előtt, míg azok leparancsolták őket a szarba. Bele kellett állniuk, derékig ért! Ez sem volt elég a félvéreknek; letérdeltette, hogy nyakába tudja venni a társát. Nyakig szarban ült az SS-tiszt.
Egyikünket kéttestű Musztáng földerítő repülőgép lőtte le; láttuk a pilóták nevető arcát, ahogy közénk lőttek. Kilőtték a mozdonyt, minket géppuskáztak. Unokatestvérem, András a farába kapott; úgy szétnyílt, mint a bazsarózsa. Dun-dun golyóval lőttek, robbant. Horváth Ferinek az agyveleje, a fejét találták el, jutott az agyvelejéből ránk is. Heten maradtak ott. Aki fölkúszott egy kétszáz méterre lévő magaslatra, megúszta!
Mások a bombázáskor haltak meg.
Ma ketten, hárman ha vagyunk az
52-ből!
A németek féltek tőlünk, a táborunkba be nem tették volna a lábukat.
Mexikópusztánál szolgáltam, a háború után, az ’50-es évek elején ott voltam katona. Átbeszéltünk a határon, a túlodalon dolgozók is magyarok voltak. Ők is elvesztették a háborút, mi is, aztán az Osztrák-Magyar Monarchia osztrák fele elcsatolta a magyar fél határ menti részét, mintha ők nyertek volna!
A franciákat Trianon miatt még jobban utálom.
Jó katona voltam, kineveztek KISZ-titkárnak. (Amit akkor DISZ-nek hívtak.)
Később szakszervezeti titkár is voltam, aztán ahogy abból végre valahogy kihúztam magam, a ’80-as évek derekán beválasztottak az üzemi bizottságba, az öt, vagy négy tagú ÜB-be; például a fizetésemelésről döntöttünk. Amikor brigádvezető lettem, odajött a járási párttitkár:
– A brigádvezetéshez bizalom kell, be kell lépned a pártba!
Akárhogy húzódoztam, be kellett lépni.
’84. táján tanácselnöknek javasolt a járási párttitkár. Mondtam neki, van itt a gyárban egy ügyes villanyszerelő, Bajótról jár be ő is.
– Igazad van – válaszolta, és ő lett a falu tanácselnöke.
Nyert ’90-ben, ’98-ban is, most már a harmadik alkalommal választották meg pol-gármesternek. Mondtam is neki: Hallod, ezt sem gondoltam volna rólad! Nyalod ezeknek a fenekét, pedig ’88-ban, amikor visszaadtam a tagkönyvemet, hogy rám szóltál, „N. elvtárs, hogy tehetsz ilyet?!”! Erre ma minden vasárnap ott a templomban, gyón és áldozik! Megáll az ész.
(Hogy jobban csússzon a piros bor: Le vele!)
Orbánnal, ezekkel a cigányokkal tart. Azóta a faluban minden cigánygyereknek saját kerékpárja van.
Géplakatos voltam Nyergesen a gyárban. Apámnak 12 hold földje volt; a háború után 5-öt bérelt hozzá, a bátyja másik 5-öt, 22 holdon gazdálkodtak. Nekünk mindig volt mit adni a koldusnak!
Tizenketten énekelünk a pávakörben, csak ketten tartanak velem: az asszony, meg még valaki, a többi azzal a cigánnyal.
A vállalati zenekarban volt, hogy hárman is játszottunk: apám, bátyám, meg én! Trombitáltam, bálban doboltam.
Az 1956. november 4-re virradó éjjel Mogyorósbányán lagziban muzsikáltam. Az emberek hallották, ahogy dübörögtek a Duna túlpartján az orosz tankok, a rádióban meg Nagy Imre beszélt. A gazda idő előtt elengedett bennünket, a Szőlőhegyen vezető kocsiút helyett az Öregkövön át vezető gyalogösvényen tértünk haza.
Idesapám máskapámmal, máskanyámmal se gondolta volna, hogy visszajöhet a föld. De ha nem kell!
(Másikapja: öregatyja, máskanyja, öreganyja!)
(Kár, hogy nem őrzi…a szavakon, meg
a dolgos kertészkedésen, borászaton túl tehetős paraszt, gazda ősei szellemiségét. Valakik alaposan eligazították – más vágányra állították – … az életét.)
Kádár volt az igazi.
(Le vele! – intem a vörös borral, mit csak azért is lehajtok; mit tehet, szegény, erről.)
(Ilyen jó Neszmély-mellyéki borocskát… Vereset: veresbort a gazda fiából lett vörösérzelmű munkásvezető pinecéje mélyéről.)


A bajóti sírkertben a halottasház oldalánál őrzött kereszten:

1849-dik ÉVBEN BÁNATÁBAN ELHALT
VÁNDOR BORBÁLA
ÉDESANYJÁNAK OLMUTZI FOGSÁGBÓL
KISZABADUL FIA
SZABÓ LAJOS 1850.

+
MAGYAR
HŐSÖK
EMLÉKÉRE
1944-1945.

NAGYOBB SZERETETE
SENKINEK SINCS ANNÁL
MINT AKI ÉLETÉT ADJA
A HAZÁÉRT!

21
MAGYAR HONVÉD
MEGH. 1945.

+
1939-1945.
UNSERE TOTEN
KAMERADEN
ZUR EHRE
PANZER-DIVISION
’TOTENKOPF’

Élő virág mindkét tömegsíron.
– A németeket nemrég vitték el Budapestre.
Azért a virág kijár – bizonyára attól, akinek valakije ugyanekkor, ugyanazon okból… odaveszett.
– Égett a falu, minden nádtetős ház. Itt vonultak vissza a németek a Dunához.
Másik mama friss, 2003-as sírnál sírdogál; az ura lehetett, ki 1920-ban született.
Élet, halál. (Fehér és fekete; ilyen meg amolyan.)