A délvidéki magyar művelődés polgári szervezeteinek képviselői 2004 őszén Szabadkán elhatározták, hogy radikálisan szembefordulnak a politikai pártok gyakorlatával, s összefogva, közös erővel tesznek meg minden lehetségest, hogy végre érdemi változásra kerüljön sor. Az ürügyet és a témát az oktatás szolgáltatta. Nem mint a kultúra egyik fontos területe, hanem mint a délvidéki magyarság fennmaradásának alapkérdése. Ha célok kitűzéséről van szó, tájékozatlanság vagy ámítás ui. a családot vagy a sajtót, esetleg valamely más részterületet fontosságban párhuzamba állítani az iskoláztatással. Nem arról van szó, hogy ezek kölcsönösen nem függnek össze egymással, s hogy a család anyagi helyzete, erkölcsi tudata, vagy a sajtó nem befolyásos embercsoportok szócsöve, amely lényegesen meghatározhatja a társadalomnak az oktatáshoz és a neveléshez való viszonyát. Ez azonban az iskolaügy kérdéseit a jelen felől vizsgáló szempont. Gyakran azoké, akik magyarázással helyettesítik a cselekvést. Számunkra viszont a távlati nézőpont fontos. Amikor a szülőknek a gyermekeiket nem ritkán döntő módon irányító szerepéről beszélünk, akkor az is eszünkbe kell jusson, hogy az apát vagy az anyát, ha rosszul fogja föl a gyermeke érdekét, több vagy kevesebb év során jelentős mértékben az iskola formálta rövidlátóvá, anyagias szemléletűvé, rossz szokások gyakorlójává. Vagyis nekünk mindenekelőtt testileg, lelkileg, szellemileg egészséges ifjúságot formáló iskolát kell teremtenünk ahhoz, hogy a mai gyerekek néhány év múlva szülőkként ellenállhassanak az esetleg otthon rájuk hagyományozódott helytelen erkölcsi örökség leküzdéséhez, s hogy a körülmények leküzdésére alkalmas értékfölfogással teremthessék meg a jövendő utódjaik számára a remélhetőleg javuló életfeltételek közötti boldogulás lehetőségeit.
Hogy az iskolaügy kérdéskörében az önálló magyar iskolarendszer kialakításával léphetünk előre a Délvidéken, azt olyan értelemben támasztja alá az oktatásügyünknek Trianon óta tartó, a Tito-i érában inkább csak látszólag megszüntetett nyomorúsága, hogy a tudósok kimutatásai szerint az anyanyelven való tanulás nem csupán az egészséges lelki-szellemi fejlődés föltételezője, hanem a hiteles, tehát nem manipulált multikulturalizmusnak is az előkészítője. A nemzeti kultúráját, s annak más kultúrákkal való összefüggéseit szabadon elsajátító ember kevésbé kényszerből, inkább szabad belátásából ismerkedik meg mindazzal, ami művelődési “másság”-ként körül veszi, s amihez nem csupán illemből, hanem életérdeke szerint is alkalmazkodnia kell. Ehhez azonban jól kell éreznie magát a saját nemzeti-kulturális bőrében.
A civil társaságok említett iskolaügyi tanácskozásán 2005 novemberében akcióbizottság alakult, amely első lépésként a Magyar Nemzeti Tanáccsal való kapcsolatfelvételt vállalta. Ez sikerült is, több megbeszélésre került sor. Ennek eredményeként a Nemzeti Tanács 2005 februárjában összehívta a Délvidék korábban már legfelelősebbnek, legalkalmasabbnak bizonyult pedagógusait, elsősorban magyar igazgatóit. A tanácskozás a minél teljesebb anyanyelvű oktatásrendszer mellett foglalt állást, az alrégióknak megfelelő tervekkel, különös tekintettel akár a tömbmagyarság, akár a szórványok eltérő szükségleteire és lehetőségeire. Az elmúlt több mint három hónap során azonban a Nemzeti Tanács semmiféle jelét nem adta annak, hogy bármit is tett volna az elvben és tervben jóvá hagyott magyar iskolarendszer kifejlesztése érdekében. Ugyanígy a bánsági Magyarittebé anyanyelvű oktatása ügyében is hallgat, holott mind a helybeliek, mind pedig a civil szervezetek tudatták vele a súlyos gondot, s kérték, hogy tegyen eleget a feladatának.
Nem beszélve arról, hogy a Nemzeti Tanács a civil szervezetek akcióbizottsága által összeállított nyilatkozat kapcsán sem szánja magát cselekvésre, sőt nem is írta alá a 2005. március 22-én a belgrádi, ill. a budapesti oktatási minisztérium címére is elküldött dokumentumot, amelyre válasz csupán Belgrádból érkezett, alig három hét múlva. Íme, a szóban forgó folyamodvány magyar nyelvű változata:

A vajdasági magyar oktatási szervezetek, óvodai, általános iskolai és egyetemi oktatók 2005. február 12-én Szabadkán megtartott tanácskozásának résztvevői a vajdasági/délvidéki magyar oktatás helyzetével és oktatási autonómiájával kapcsolatban a következő

teszik közzé és fordulnak kérelmükkel és igénylésükkel a Szerbiai Oktatási Minisztériumhoz, valamint Kormányhoz, továbbá a Magyar Oktatási Minisztériumhoz és a Magyar Kormányhoz:

1. A vajdasági magyar (közszolgálati) oktatási rendszer, ha van, nem autonóm
óvodától egyetemig. Az óvodai, általános iskolai és középiskolai oktatásban, a csekély kivételt nem számítva, csupán magyar tagozatok vannak. Ezeknek a tagozatoknak nincs önálló tanmenete és programja, nincs iskolai (tantestületi) önkormányzata. Az oktatók nem választhatják meg azokat az (általánosan elismert) tankönyveket, amelyek alapján neveltjeik tanulhatnak. Csupán államilag előírt tanmenet és tanprogram, egy és ugyanazon hivatalos tankönyv alapján lehet tanulni magyarul, a hivatalosan fordított és államilag jóváhagyott tankönyvek révén. A magyarországi tankönyvbehozatal korlátozott, az itthon, délvidéki magyar szerzők által írt póttankönyek szabadon nem ajánlhatók.
2. Nincs önálló délvidéki (vajdasági) magyar közszolgálati egyetem. Az állami alapítású egyetemen (Újvidéki Egyetem) csupán szórványosan fordul elő a magyar tannyelvű és szellemiségű felsőoktatás.
3. Nem rendezett a magyaroszági és vajdasági (szerbiai) oktatási intézményekben szerzett oklevelek és képzés elismerése, ami akadályozza a bolognai folyamat érvényesítését.
4. A szórványok lakta területeken fokozatosan megszűnt a magyar tannyelvű oktatás óvodától középiskolákig (Közép– és Dél-Bánátban, Dél-Bácskában, Szerémségben).
5. A magyar tannyelű általános és középiskolák tantárgyelőadókban szűkölködnek,
miközben semmi sem történik az égető probléma megoldása, vagy akár az enyhítése érdekében.

1. A köz– és felsőoktatási törvényhozásban lehetővé kell tenni a nemzeti kisebbségek pedagógiájának és oktatásának teljes anyanyelvűsítését, pozitív diszkriminációval elősegítve intézményeik működését.
2. Létre kell hozni az önálló és közszolgálati jellegű Vajdasági Magyar Tudományegyetemet, a lehető legteljesebb anyanyelvű egyetemi képzés megvalósítása céljából. Különösen a pedagógusképzés, a vállalkozásképzés területén.
3. Az állami egyetemen lehetővé kell tenni a magyar tannyelvű tagozatok és konzultációs csoportok akadálytalan megszervezését.
4. A magyar tannyelvű és szellemiségű oktatásban lehetővé kell tenni az önálló akkreditált programok és szabadon választott, általánosan elismert tankönyvek szerinti oktatást, minden szinten. A magyarországi akkreditált tankönyvek behozatala legyen vám– és egyéb korlátozásoktól mentes. A két vagy több nyelvű iskolák magyar tannyelvű tagozatainak munkáját önálló, e tagozatokon tanító tanárokból öszeálló magyar tantestületnek kell irányítania.
5. Az oklevelek honosításával kapcsolatos egyenetlenségek elkerülése és szabályozása céljából szükségesnek mutatkozik bilaterális egyezmény megkötése az EU országaival és Magyarországgal. A két országban megszerzett oklevelek egyenértékűségét el kell ismerni, szakmai és hivatási nyelvismereti feltétellel.
6. Nyelvismereti feltétellel szükséges az egyetemi oktatók és hallgatók cseréjének bővítése, a határon átívelő szabad oktatói és hallgatói kapcsolattartás és tapasztalatcsere fejlesztése érdekében. A bilaterális vonalon az egyetemi oktatásban hallgatott szemesztereket és vizsgákat el kell ismerni.
7. A szórványlakta vidékeken nem kell létszámkorlátozásokat állítani az óvodai, általános iskolai és középiskolai tagozatok beindítása tekintetében. Helyre kell állítani azokat az iskolákat, amelyek korábban fennálltak és megszűntek, ha újra van rá tanulói igény.

Kérelmünkben az iskolai oktatás és nevelés alapvető és európai humanizálási igényéről van szó. Mivel a sokoldalú tudományos fölmérések szerint a vajdasági magyarok iskolahelyzete katasztrofális, tehát a diákok szellemi és erkölcsi haladása nagy mértékben akadályozott, ezért arra kérjük Önöket, hogy minél előbb értesítsenek bennünket a pozitív döntésükről. Ha egy hónapon belül nem kapunk választ, akkor európai (nemzetközi) fórumokhoz folyamodva próbálunk érvényt szerezni jogainknak.

Mivel a budapesti minisztérum válaszra sem méltatta nyilatkozatunkat, s minthogy Belgrádból a hivatását szabotáló Nemzeti Tanácshoz utasítottak bennünket, ezért ügyünk emberi megoldása érdekében a strasbourgi bírósághoz vagyunk kénytelenek fordulni. Az idézett nyilatkozat angol fordítása már elkészült, az említett bíróságot megszólító kérvény magyar nyelvű szövege pedig a következőképpen hangzik:

Tervünk szerint még június elején elküldjük Strasbourgba a folyamodványunkat. Mivel ifjúságunk testi-lelki-szellemi helyzete kétségbeejtő, ezért a délvidéki civil szervezetek nevében kellő szakmai megalapozottsággal minél több anyaországi és európai illetékes helyre igyekszünk eljuttatni a kiáltványunkat, hogy humanista állásfoglalásukkal segítsenek rajtunk. Magától értődik, hogy mindenekelőtt a magyarországi civil szervezetek erkölcsi támogatására számítunk.